Magyar Kupa: helytállt, de kikapott a Nagykanizsa

Tibor Kálovics

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében szereplő nagykanizsaiak nem tudták borítani a papírformát a második ligában szereplő Békéscsaba ellen, és így elveszítették a párharc első mérkőzését.

Fotó: kanizsaujsag.hu (Gergely Szilárd)

Nagykanizsán napok óta havazik és ezért a klub önkéntesek segítségét kérte, hogy segítsenek játékra alkalmassá tenni a pályát. Ez meg történt, így délután 2 órakor útjára indulhatott a labda az elmúlt évtizedek legnagyobb volumenű nagykanizsai futballmérkőzésén. A zord időjárás és a viszonylag korai kezdés ellenére is nagyszerű hangulat és több száz néző várta a csapatokat. 

A mérkőzést az esélyesebb békéscsabaiak kezdték jobban, akik szinte teljesen beszorították a hazaiakat az első percekben. A hetedik percben egy meglehetősen vitatható esetet követően (Zierkelbach Péter nem lesz túl népszerű Nagykanizsán, miután többször is meglehetősen kétes ítéletet hozott.) büntetőhöz jutottak a vendégek. Szabó Ádám kivédte Urbin Péter büntetőjét, ám a támadó a kipattanót már a hálóba lőtte. A békéscsabaiak nem álltak le és a 27. percben Szatmári, öt perccel később Gránitz használta ki a kanizsai védők bizonytalanságát. 

A második félidőre eltűnt a csapatok közötti két osztálynyi különbség. A nagykanizsaiak jóval többet támadtak az első 45 percnél és többször is nehéz helyzetbe hozták a békéscsabai védők. A hazaiak becsületgólja végül az 56. percben született meg, amikor Péntek Adrián talált be tizenegyesből. 

Bár a Nagykanizsa vereséggel zárta az összecsapást, a játékosok teljesítményére egyáltalán nem lehetett panasz, mivel ők mindent kiadtak ma is magukból. Ezt a közönség is érezte, amely vastapssal fogadta idén erőn felül teljesítő kedvenceit. 

A párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik Békéscsabán. 

UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre 1-3 (0-3)

Nagykanizsa: Szabó Á. - Kulcsár O. (Szalai D., 46.), Csáki, Szabó B., Hóbor, Hetesi, Gerencsér A. (Zsirai P., 84.), Kovács Gy. (Kulcsár R., 81.), Horváth D., Péntek, Horváth P. Vezetőedző: Gombos Zsolt.
Békéscsaba: Máthé – Mészáros M., Szélpál, Kiss L., - Nagy S. (Lustyik, 55.), Viczián, Gránicz (Nagy I., 67.), Király, Szatmári – Urbin (Kálmán, 85.), Tóth D. Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerző: Péntek (56. - 11-esből), illetve Urbin (7.), Szatmári (26.), Gránicz (32.)

Címkék: Kupa
https://mennyeizalai.blogstar.hu/./pages/mennyeizalai/contents/blog/48891/pics/lead_800x600.jpg
Kupa
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?