Kiütéses nagykanizsai győzelem a derbin

Tibor Kálovics

A nagyszerű hangulatban megrendezett Kiskanizsa-Nagykanizsa mérkőzésen nem beszélhetünk kiegyenlített játékról, hiszen a bajnoki címre hajtó nagykanizsaiak kiütéses győzelmet arattak.

A mérkőzést végig a nagykanizsaiak irányították, akik Lőrincz Bence góljával rögtön a hatodik percben megszerezték a vezetést. A mérkőzés a 22, percben dőlt el amikor Nagy Gergő góljával kétgólosra nőtt a csapatok közötti távolság. A támadó 2 perccel később ismét betalált majd a szünet vége előtt Márton András növelte a nagykanizsaiak előnyét négygólosra. A gólt ismét egy kapu előtti kavarodás előzte meg amely során a kiskanizsaiak nem értették meg egymást.  A vendégek számos helyzetet kidolgoztak az első félidőben, ám több gólt nem láthatott a közönség a játékrészben.

A második félidőben a nagykanizsaiak kicsit visszavettek a tempóból és csak Szabó Ádám bravúrjának volt köszönhető, hogy nem szépítettek a hazaiak. A játékrész második felére aztán visszaállt a korábban látott játék és két nagykanizsai csereember: Takács Dávid és Szalai Dániel állította be a 0-6-os végeredményt. 

A mérkőzést kiváló hangulatban rendezték meg, hiszen nagykanizsai részről is több rendszeres a "B középben" helyet foglaló drukker látogatott ki, a kiskanizsai vezérszurkolók pedig az első félidőben valamint a második félidő végén is teli torokból ordítva, dobbal, görögtűzzel, megafonnal biztatták kedvenceiket. 

Horváth-Méh Kiskanizsa-Nagykanizsa 0-6 (0-4)

Kiskanizsa (emelkedő számsorrendben): Munkácsi Zsolt-Csordás Máté (Póka Ferenc), Piecs László, Lukács István, Anger Tamás, Szabó István (Kránicz Gellért), Horváth Gergő (Gerencsér Attila), Mulasics Balázs (Németh Richárd), Kiss Márk (Varga Dávid), Becze Máté, Ötvös László
Nagykanizsa (emelkedő számsorrendben): Szabó Ádám-Csáki József (Kulcsár Olivér), Horváth Balázs, Szabó Bálint, Horváth Detre, Márton András (Zsirai Péter), Nagy Gergő (Szalai Dániel), Hetesi Patrik (Kulcsár Roland), Lőrincz Bence (Szabó Ábel), Gerencsér Attila, Péntek Adrián (Takács Dávid) 

Gólszerzők: Lőricz, Nagy (2), Márton, Takács, Szalai

A vendégek vezetőedzője Gombos Zsolt összességében elégedett volt csapata játékával:

Hamar sikerült megszereznünk az első gólt amely rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre. Ez egyszerűbbé tette a dolgunkat. A meccsnek voltak olyan periódusai, elsősorban a második félidő első 10-15 percére gondolok amikor kerestük önmagunkat, és nem úgy alakultak a dolgok ahogyan szerettük volna. Úgy gondolom, hogy ez a nagyarányú győzelem is megérdemelt volt. Külön készültünk a mérkőzésre, ez mindig presztízsmérkőzés szomszédvárak között. A srácok mindent megtettek a győzelemért, bár sok hibával játszottunk, de ez a pálya minőségének is betudható. 

Gombos Zsolt szerint a gólkülönbség javítása szempontjából sem elhanyagolható egy ilyen arányú siker:

Fontos célunk volt a bajnokságban, hogy a kapott gólok számát leredukáljuk és minél kevesebb mérkőzésen minél kevesebb gólt kapjunk. Célunk, hogy minden mérkőzést próbáljunk kapott gól nélkül lejátszani és begyűjteni minden esetben a 3 pontot. 

A trénert a a Gellénháza elleni Magyar Kupa mérkőzésről is kérdeztük, amelyre október 25-én kerül sor:

Nehéz mérkőzés lesz. Attól függetlenül, hogy bajnoki mérkőzésen tudtunk nyerni Gellénházán és a felkészülési meccsen is simán nyertünk biztos vagyok benne, hogy teljesen más lesz ez a mérkőzés. A gellénháziak úgy fognak idejutni, hogy nekik nem a bajnoki cím, hanem a továbbjutás lesz a céljuk, Szeretnénk továbbjutni, úgy gondolom, hogy óriási lehetőség, hogy bejuthatunk az ország 32 legjobb csapata közé, hiszen ilyen eredmény már régen volt Kanizsán. 

További eredmények: 

Szepetnek-Keszthely 4-0
Lenti-Gyenesdiás 2-1
Zalalövő-Zalaszentgrót 0-3
Becsehely-Hévíz 2-2
Pókaszepekt-Gellénháza 0-5
Csács-Csesztreg            0-2
Semlyénháza-Teskánd 3-0

A Nagykanizsa győzelmével továbbra is vezeti a tabellát, ráadásul Csács SE kikapott Csesztregtől, így a kanizsaiak 10 fordulót követően már négy pont előnnyel vezetik a bajnokságot. A kiskanizsaiak jelenleg a távlázat 15. helyén állnak. 

https://mennyeizalai.blogstar.hu/./pages/mennyeizalai/contents/blog/43631/pics/lead_800x600.jpg
Kiskanizsa,Nagykanizsa
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?