Jön a derbi!

Tibor Kálovics

Hétvégén ismét kiemelkedő mérkőzést rendeznek a Zala megyei labdarúgó bajnokságban, hiszen Kiskanizsa-Nagykanizsa mérkőzést rendeznek a bajnokság 10. fordulójában.

A két kanizsai csapat területi rangadója különleges eseménynek számít Zala megyében. Ez a mérkőzés ahol nem számít a tabellán elfoglalt helyezés, vagy az, hogy ki játszik hazai pályán, vagy, hogy melyik csapat történelme a nagyobb, a kanizsai futballszeretők közössége ilyenkor összegyűlik. Jó példa volt erre a tavalyi szezon: Nagykanizsán az osztályozó mérkőzést leszámítva nem volt annyi nézője egyetlen találkozónak sem, mint a kanizsai rangadónak, Kiskanizsán pedig akadtak olyanok is akik csak az utcáról tudták már nézni a mérkőzést annyian foglaltak helyet a pálya körül.

Nagykanizsán is kiváló hangulatban zajlanak ezek a rangadók, ám az igazi atmoszférát Kiskanizsán lehet átélni. A hangulatról a helyi drukkerek egy csoportja az „Ultras Sáska” elnevezésű szurkolói klub tagjai gondoskodnak. Az embernek a közelükben nincs olyan érzése, hogy negyedosztályú mérkőzést néz, hanem, hogy egy első vagy második ligás mérkőzés szurkolói közé keveredett. Az ultrák megadják a módját csapatuk buzdításának: a találkozóra füstölőkkel, görögtűzzel, hanggránáttal, dobokkal készülnek, valamint a stadionhoz is együtessen, vonulnak, ahogyan az az ultrákhoz illik.

A nagykanizsai szurkolók részéről nem övezi ekkora érdeklődés a találkozót. A drukkerek többsége még látta az NB1-ben vagy az NB2-ben futballozni a város elsőszámú csapatát, így a legtöbben csak a társaság valamint a hétvégi mérkőzésekhez való hozzászokás miatt járnak ki ezekre a mérkőzésekre.

A nagykanizsai futball aranykora leginkább az 1970-es évekre datálható, amikor egyszerre futballozott a városban a Nagykanizsai Olajbányász, a Nagykanizsai NTE, valamint a Kiskanizsai Sáskák is. Miután az Olajbányász 2002-ben kiesett a másodosztályból és megszűnt, város első számú nagykanizsai csapat az NTE lett amely a megyei bajnokságban indult.  Innentől kezdve lettek újra presztízsmérkőzések a Nagykanizsa-Kiskanizsa összecsapások. A kiskanizsaiak 2013-ban jutottak vissza a megyei első osztályba, és rögtön az első szezonban 3-1-re győztek is Nagykanizsán. Akkor kevesen gondolták, hogy ez lesz az egyetlen kiskanizsai siker ebben az érában, hiszen a „sáskák” csak egy 2-2-es döntetlent tudnak még felmutatni ebből az időszakból a többi mérkőzésen magabiztos nagykanizsai győzelmek születtek. Az előző szezonban Nagykanizsán 5-1-es hazai győzelem született, a sikerből Szalai Dániel mesternégyessel vette ki a részét. Kiskanizsán a szezon egyik legjobb meccsét produkálták a felek, és bár a hazaiak sokáig tartani tudták a döntetlent, végül a bajnoki címig menetelő nagykanizsaiak 4-2-es győzelmével zárult a találkozó.

A hétvégi mérkőzésre tényleges illik, hogy a mérkőzés nem a tabellán elfoglalt helyezés miatt számít rangadónak, hiszen a listavezető látogat az utolsó előtti csapat otthonába. A nagykanizsaiak kiválóan kezdték a bajnokságot, és bár a nyolcadik fordulóban Gombos Zsolt tanítványai elveszítették a Csács elleni rangadót, 24 ponttal így is a nagykanizsai klub áll a tabella élén. A nyáron edzőváltáson átesett kiskanizsaiak szerepléséről már nem mondható el ennyi pozitívum. A gárda immáron hat vereséget számlál az első kilenc fordulóban és csak a 15. helyen áll jelenleg.

https://mennyeizalai.blogstar.hu/./pages/mennyeizalai/contents/blog/43622/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?