Kiskanizsa-Zalakomár 1:0

Tibor Kálovics

Két közhelyre is fény derült a tegnap délutáni mérkőzésen: Egyrészt "mennyei megyeiben" tényleg nincs gól nélküli döntetlen (na jó 3 volt már a szezonban), valamint, hogy semmi sem tud kiváltani olyan tömeges örömöt, mint a labdarúgás.

A Kiskanizsa csapatában az alábbi játékosok léptek pályára (mezszám szerint, emelkedő számsorrendben): Munkácsi Zsolt,Csordás Máté, Piecs László,Lukács István, Dolmányos Márk,Szabó István, Kálcsics Ferenc, (Emmer Milán) Pál Martin, Horváth Gergő Mulasics Balázs, Ganzer Szilárd

Mérkőzés: A meccsen a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, de néhány kaput elkerülő helyzetnél nem jutottak tovább az első percek során. A 10. perc körül a játékvezető került főszerepbe mikor a sípja néma maradt egy kérdéses szituációban a komári 16-osnál. (Az esetből őszintén szólva semmit nem láttam mivel éppen a pálya területéről a szél által kifújt sapkámat kutattam a földön.) A félidő végére felpörögtek az események, vendég oldalon Földesi, míg a hazaiaknál Pál Martin és Lukács is veszélyeztetett az első 45 perc során. 

A meccs nem hozott látványos játékot, a küzdelem annál inkább dominálta a játékot, a játékosok pedig nem rettentek meg egymás verbális és fizikai "fegyelmezésétől" sem egy-egy szabálytalanság vagy beszólás képében. Külön kiemelném Pál Martin és a vendégek játékosa Mészáros Martin több felvonásos párharcát az első félidőből. 


A Kiskanizsa mezőnyfölénye a második félidő során vált nyomasztóvá: Néhány veszélytelenebb próbálkozás után, Lukács gyakorlatilag a kihagyhatatlant hagyta ki, miután 3 méterről vágott fölé egy kapusról kipattanó labdát. A következő helyzet sem volt kisebb a kiskanizsaiak előtt, ekkor egy lövé a kapufán csattant. A komáriak majdnem a semmiből találtak egy gólt, csatáruk lövését azonban Munkácsi bravúrosan védte. A következő lehetőség is a vendégek előtt adódott, ezúttal azonban mellé ment az adott kísérlet. A Kiskanizsa az utolsó percig mindent megtett a számukra fontos győzelemért, és a 92. percben szabadrúgáshoz is jutottak a "Sáskák". A játékvezető körülbelül 1 perc után engedte elvégezni a pontrúgást amelybe Horváth Zsolt rosszul ért bele, és így öngól lett az akció vége. A hátralévő néhány percben már csak a középkezdésre maradt idő, a játékvezető pedig lefújta a Sáskák megérdemelt győzelmével véget érő meccset.

Hangulat: Ha valaki 5 évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy örjöngve,a pályára majdnem berohanva fogok ünnepelni egy MegyeI-es meccsen látott öngólt szerintem komplett hülyének nézem. Pedig ez megtörtént! A hazaiak legendás jegyszedője megint formában volt, már ami a beszólogatásokat illeti, de a szurkolókat sem kellett félteni. Az egyik vezérszurkoló például Stewie Wondernek nevezte az egyébként tényleg véleményesen tevékenykedő bírót (A spori például akkor adott sárga lapot a Zalakomár kapusának, mikor az éppen elfutott a labdáért.), de a "Mi van kiszartad  a sípodat?" kezdetű örökzöld is emberünktől származik.  A mellette ülő sem volt rest fölvenni társa stílusát, ő pedig megjegyezte, egy-egy helyzet után, hogy a labdát kellett volna berúgni a kapuba, és nem a csatárnak a kocsmában. Elmondhatom tehát, hogy meglehetősen derűs hangulatban telt a 90 perc. 

Címkék: Kiskanizsa
http://mennyeizalai.blogstar.hu/./pages/mennyeizalai/contents/blog/36588/pics/lead_800x600.png
Kiskanizsa
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?