Kiskanizsa-Zalalövő 4-1

Tibor Kálovics

A kiskanizsai mérkőzéseken sohasem unatkozik az ember. Ez a mondat a mostani mérkőzésre is igaz, pláne, hogy egy kiemelkedő egyéni teljesítményt látott a publikum.A hazai csapatban az alábbi játékosok léptek pályára a találkozón (A játékosok nevei, számozás szerint olvashatóak.: 

Munkácsi,Csordás Póka (Farkas),Piecs,Lukács, Szabó,Kalcsics (Senkó), Pál, Mulasics,Ganzer, Ötvös 


Mérkőzés: 
 Rögtön hazai helyzettel és góllal indult a találkozó: Pál Martin használta ki a vendégek védelmének megingását, és rögtön az első percben vezetést szerzett a "Sáskáknak". A hazaiak szélsője 5 perccel később gyakorlatilag lemásolta a gól előtti helyzetet, és újfent eredményes tudott lenni. Az első zalalövői támadások nem sok veszéllyel kecsegtettek, több labda is az úttesten, a játszótéren vagy a pályán kívül végezte, Munkácsi kapusnak nem volt túl sok dolga. A 20. percben aztán eldőlt a mérkőzés: Pál megint megverte egy az egyben a védőjét, és nem jelentett gondot számára a hálóba emelni. Az első félidőt egyértelműen a Kiskanizsa irányította hála a gyors szélsőjátékának, ám a Zalalövőiek kemény védekezése miatt kevés helyzetet alakítottak a félidő során. A hazai gólfesztivált Lukács István tehette volna teljesebbé, ám lövése kifelé vágódott a keresztlécről. (Kérdéses, hogy bent volt-e a labda.) 

A második félidő Piecs veszélyes szabadrúgásával indult, ám a labda néhány centivel fölé szállt. (Az első félidőben is volt egy veszélyes szabadrúgás,, ott egy veszélyes kipattanó után tisztázott a védelem.) A Zalalövő a 60. percben alakított ki veszélyes helyzetet, és támadójuk rögtön a kapufát találta el. A "Lövő" a játék ezen periódusában kezdte átvenni a meccs irányítását, és Horváth Balázs révén szépíteni tudott. (A felpattanó labda megzavarta Munkácsit.) A Zalalövő előtt ott volt a lehetőség a további felzárkózásra, ám Munkácsi remek helyezkedéssel akadályozta meg az újabb gólt. A mérkőzés végül a 79. percben dőlt el: A nagyot küzdő Lukács István egy kivágott labdát lőtt kapásból a hálóba. Az utolsó 10 perc már nem hozott igazán nagy helyzeteket, így az eredmény végül nem változott. 

Játékvezetés: Az, hogy a sporti nem adta meg Lukács gólját, még véleményes kérdés, hiszen a szituációt senki sem látta tisztán. Más kérdés viszont, hogy eléggé érdekes felfogásban vezette a találkozót. Egy másik véleményes szituációban is néma maradt a sípja, ekkor a vendégek reklamáltak nagy meggyőződéssel egy tizenegyest.  A mérkőzés igazi kemény küzdelmet hozott, összefutásokkal, szabálytalankodásokkal, ő viszont csak szövegelés miatt volt hajlandó felmutatni a sárga lapot. További érdekes metódus volt a részéről, hogy egyáltalán nem siettette a cseréket, szabadrúgások elvégzését, cserébe viszont 50 perc után fújta le az első félidőt! (A másodikban hasonlóképp cselekedett, ott meg talán nem is hosszabbított.)

Közönség, hangulat:   A mérkőzés feelingjéhez megint hozzáadott a hangulat. Még el sem kezdődött a meccs, de a kiskanizsaiak jegyszedője, és az egyik szurkoló máris barátilag "kóstolgatták" egymást néhány beszólással. Az előttem ülő szurkoló látványosan dicsérte a játékvezetőt, aztán Lukács kivágódó lövése után a tegnapi Fradi kézilabda meccs bírájához, és a Barcelona-PSG sípmesteréhez kezdte hasonlítani, miközben egy mondatban négyszer is használt a "B" betűs politikailag eléggé inkorrekt jelzőt. Az ellenfél játékosainak csípkedése sem maradt el egyik oldalról, így fültanúja lehettem néhány olyan beszólásnak is, minthogy "Szépen csináltad, csak elbasztad" vagy "Puhány vagy kisfiam, mint a kisbabák"vagy "Ha ennyire nem bírsz futni,akkor miért nem táncolsz a foci helyett". Számomra a legviccesebb beszólást azonban az egyik megyei médium képviselője tartogatta, aki megjegyezte, hogy egy "szenzációs Gelse meccs" miatt késett el a meccs első félidejéről.   
 
Értékelés: Mérkőzés 10/5,5
Mérkőzés mennyei-megyei skálán 10/7,5
Hangulat: 10/9

Címkék: Kiskanizsa
http://mennyeizalai.blogstar.hu/./pages/mennyeizalai/contents/blog/36119/pics/lead_800x600.png
Kiskanizsa
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?