Nagykanizsa-Szepetnek 4:0

Tibor Kálovics

Ugyan a Zala megyei pontvadászat kezdetéig még bő egy hetünk van, ám a "mennyei megyei" pontvadászat képviselői már ma megmérkőztek a kupában.

 
Mérkőzés: A nagy csatát, és kemény ütközeteket hozó mérkőzésen az első percek kiegyenlített játékot hoztak. A 15. percben született meg a hazaiak első gólja, miután Kiss Jácint váltott gólra egy véleményes szituáció után megítélt büntetőt. A szepetnekiek leginkább kontratámadásaikban bíztak, a kanizsai akciók azonban folyamatos veszélyt jelentettek a vendégek kapujára. Egy ilyen akció eredményezte a második hazai gólt is, mikor Bene Gábor döntötte el a mérkőzést. Az összezavarodott szepetnekiek perceken belül megkapták a harmadik gólt is, ekkor ismét Bene volt eredményes ezúttal fejjel. Szünet után a szepetnekiek játéka kicsit felélénkült, és határozottan veszélyesebben kezdtek játszani. (Egy alkalommal a gólvonalról mentettek a kanizsai védők.) A meccs negyedik gólját azonban a hazaiak szerezték, egy védelmi hibát követően Kisharmadás Gábor használta ki az alkalmat. A hátralévő időben a vendégek hiába küzdöttek a szépítésért, és a közönség hiába akart újabb gólt a hazaiaktól végül maradt a 4:0-ás eredmény.  

Játékvezetés: Nyilván nem azt várom, hogy Kassai Viktor szintű sípmesterek bíráskodjanak ezeken a meccseken, de amit a "spori" produkált az kritikán aluli volt. Percekig nem vett tudomást a cseréről, nem konzekvensen döntött a szituációkban, véleményes büntetőt ítélt és nem ítélt meg, stb. A közönség néhány tagja ugyan pörölt egymással, de abban mindenki egyetértett, hogy milyen színvonaltalan is volt a bíráskodás. 

Közönség, hangulat: Mivel a két csapat szurkolói között ültem, így átérezhettem a "Mennyei megyei" hangulatot. A szepetneki "ultrák" a pálya melletti kocsma felkeresése után gyakorlatilag a büntetőt után végig szidalmazták a játékvezetőt, de a lehető legváltozatosabb módon. Akadt olyan aki csak simán az anyját szidta, és az értelmi képességeit kérdőjelezte meg, más megpatkolta volna a bírót, volt olyan aki a szemüvegét mutogatta. A legdurvább azonban a szepetnekiek egyik vezérszurkolója volt, aki szerint a játékvezető baba kocsiját a sínekre kellett volna tolni, még pici korában. A szurkolók között ülve végig vidám hangulatban tekinthettem meg a meccset. 

Értékelés: Mérkőzés 10/5
Mérkőzés mennyei-megyei skálán 10/7
Hangulat 10/9

A fotók a Nagykanizsai Olajbányász SE Facebook oldaláról származnak.

http://mennyeizalai.blogstar.hu/./pages/mennyeizalai/contents/blog/29595/pics/lead_800x600.jpg
Felnőtt,Kupa,Nagykanizsa,Szepetnek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?